Mit jelent a húsvéti ünnep?

Honnan ered az »Ostern« szó?

A húsvét (latinul „pascha”, a héber „pessach” szóból) az év legfontosabb keresztény ünnepe, amelyen megkülönböztetett módon ünneplik Jézus Krisztus feltámadását.

Az „Ostern” név eredete nem teljesen tisztázott. Feltehetően a gall–frank „Austro” („Ausro”) szóból származik, amely „hajnalhasadást” jelent, és utalhat a húsvét reggelére vagy egy pogány tavaszi ünnepre. Ez a szó az óangolban „Ä’ostre” („Ä’astre”), az ófelnémetben pedig „Å'st(a)ra” formává alakult.
Egy másik lehetséges eredet az ógermán »aus-tra« (= víz merítésével/merítés közben), amely kapcsolatba hozható a húsvéti éjszakai keresztelőünnepséggel.

Mit ünneplünk húsvétkor?

A keresztények világszerte húsvétkor ünneplik Jézus feltámadását a halálból. Mivel ez a keresztény hit központi motívuma és alapja, a húsvét a keresztény egyházak legfontosabb ünnepe. A feltámadás és a halál feletti győzelem ugyanis örök életre vonatkozó reményt ad a keresztényeknek. Ezért a húsvétot a remény ünnepének is nevezik és értelmezik.

Húsvét természetesen szorosan összefügg a nagyböjttel és a nagyhéttel. Ezek azok az időszakok, amikor Jézus a halálára készült. Ma ezek a keresztény egyházi évben szilárdan meghonosodott időszakok a kereszténységben a húsvétra való felkészülésre szolgálnak.

Az a nap, amikor Jézus Krisztust halálra ítélték, keresztre feszítették és meghalt, a nagypéntek. A húsvét Jézus feltámadásával kezdődik: a húsvétvasárnappal. Az Újszövetség mind a négy evangéliuma arról számol be, hogy Jézus sírja a keresztre feszítése utáni harmadik napon üres volt, és Jézus megjelent tanítványainak. A húsvétvasárnap nemcsak a húsvéti ünnepek kezdetét jelzi, hanem a pünkösdig tartó 50 napos húsvéti örömidő kezdetét is.

Az evangéliumok szerint Jézus húsvétfőn is megjelent még mindig kételkedő tanítványai előtt. Amikor felismerték őt testben, örömmel terjesztették a hírt.

Mikor van húsvét?

Húsvét idejének kiszámolása

Régi szokás szerint a húsvét mindig a március 21-ét követő első telihold utáni vasárnapra esik (a gregorián naptár szerint legkorábban március 22-én, legkésőbb április 25-én), amit a 325-ös niceai zsinaton véglegesen rögzítettek. A teliholdat Szent Ambrus milánói püspök (339–397) az isteni szeretet teljességének szimbólumaként értelmezte.

A húsvét ünnepe a zsidó pészah ünnepének időpontjához igazodik, mert az Újszövetség szerint a megváltás eseményei (a keresztre feszítés és a feltámadás) is ezeken a napokon történtek. A húsvét zsidó gyökerei mellett feltehetően vannak pogány hatások is (pl. a fríg), amelyek a tavasszal megünnepelt termékenységi ünnepből származnak.

Hogyan alakult ki húsvét ünnepe?

A keresztény húsvét ünnepe elsősorban abból a zsidó pészah-ünnepből ered, amelyet a zsidók minden évben a zsidó tavaszi hónap, a niszán 14. napján ünnepelnek. Az első keresztények a húsvéti éjszakán ünnepelték Jézus feltámadását és az emberek megváltását a haláltól.

Máté, Márk és Lukács evangélisták szerint Jézust a pészah-ünnep főnapján feszítették keresztre, a János-evangéliumban pedig akkor halt meg, amikor a pészah-bárányokat levágták. Az őskeresztények úrvacsorájába is beépültek a zsidó széder-vacsora elemei

A húsvéti liturgia

A húsvéti liturgiában különösen egyértelmű a kapcsolat a zsidó pészah-ünneppel: a Mózes második könyvéből felolvasnak egy szöveget az izraeliták Egyiptomból való kivonulásáról, a pap sötét templomba való belépésekor a húsvéti gyertya szimbolizálja a tűzoszlopot, amely éjszaka mutatta az utat az izraelitáknak, és a húsvéti dicsőítésben (lat. Exsultet) az igazi Bárányról énekelnek, akinek vére megóvja a népet a haláltól és a pusztulástól.

A korai egyházban a keresztények a húsvétot Jézus keresztre feszítésének, szenvedésének és halálának, valamint feltámadásának egységeként ünnepelték. Csak a 4. századtól kezdve bővítették a húsvéti ünnepet három napra, az úgynevezett „Triduum Paschale”-ra (nagycsütörtök estétől húsvétvasárnapig). Ebből alakult ki a középkorban egy külön húsvéti triduum (húsvétvasárnap–húsvétkedd), amely azonban később jelentőségét vesztette.

A húsvéti örömidő húsvét reggelén kezdődik és 50 nappal később, pünkösdkor („pentekoste” → az ötvenedik nap) ér véget. Húsvét után az első nyolc nap (beleértve a húsvétvasárnapot is) az úgynevezett húsvéti oktávot alkotja, egy nyolcnapos ünnepi hetet (minden nap ünnepnap).

Húsvéti szokások, szimbólumok

Húsvéti tűz

Európában széles körben elterjedtek a húsvéti tüzek (más néven szent tüzek), amelyek eredete a katolikus húsvéti  liturgiában gyökerezik. A történelem azonban a kereszténység előtti kultikus tavaszi tüzekről is tanúskodik. A húsvéti tűz Krisztus feltámadására hivatott emlékeztetni, a keresztény húsvéti vigíliai ünnepség már a 4. század óta tartalmaz egy saját fényünnepet.

A 8. századtól kezdve  tartottak először tűzszentelést a templom előtt, amelyet tűzkövek vagy egy kristály (fókuszáló lencse) segítségével a nap sugarai gyújtottak meg. Ezek a tűzgyújtási módszerek különleges módon szimbolizálják Krisztus feltámadását a sziklasírból. Így a tüzet a húsvétéjszakai liturgiában (régebben már nagypéntek reggelén) gyújtják meg, és a pap megáldja, illetve megszenteli. Erről a tűzrő gyújtják meg a húsvéti gyertyát is, miután azt liturgikusan előkészítették.

Húsvéti gyertya

(lat. cereus paschalis): nagyobb méretű fehér viaszgyertya, a föltámadt Krisztus jelképe. Törzsén kereszt, évszám, A és Ω, valamint 5 tömjénszem van Krisztus sebeinek emlékére. Eredetileg igen nagy méretű, oszlopszerű volt, ami Istennek a pusztai vándorlás idején tűzoszlopban való megjelenésére is utalt (v.ö. Kiv 13,22; 14,24; 33,9; MTörv 1,33). Díszítették a mozgó ünnepek dátumával, az epaktával, a pápa megkoronázásának évszámával; olykor kis táblára írták ezeket, s ráakasztották a gyertyárara. Általában gazdagon díszítették a gyertyatartóját is. A húsvéti gyertyát a nagyszombati liturgiában az új tűzről gyújtják meg, fölajánlásakor énekli a diákonus az Exsultetet. A húsvéti időben helye a misézőoltár mellett van. Meggyújtják a közösségi miséken és vecsernyéken, de más szertartásokon is. Pünkösd után a keresztelőkút mellé helyezik, és a keresztség szentségének kiszolgáltatásakor gyújtják meg.

Húsvéti szentelt víz - az élet szimbóluma

A húsvéti víz eredete minden valószínűség szerint már a pogány időkben keresendő. Az emberiség kezdete óta a víz az élet és a termékenység szimbólumának számít. Éppen ezért a germánok a tavasz és a termékenység istennője, Ostera emlékére tisztelték.

A kereszténység térnyerése után a vizet hamarosan a húsvét szimbólumaként értelmezték újra. A 2. század óta hagyomány, hogy a keresztelővizet évente kétszer szentelik meg (vízkeresztkor és nagyszombaton, húsvét vigíliájakor).

Egy régi népszokás szerint a húsvéti vizet szombatról húsvétvasárnapra virradó éjszaka, éjfél és napkelte között egy patakból merítették, majd csendben vitték haza. Ennek az volt a célja, hogy egy egész évre gyógyítsa a szemproblémákat, a kiütéseket és más betegségeket, valamint örök fiatalságot és szépséget biztosítson. A néphit szerint azok a gyermekek, akiket húsvéti vízzel kereszteltek meg, különösen intelligenssé válnak.

Manapság a húsvéti víz alatt elsősorban a templomban megszentelt vizet (keresztelővizet) értjük. Ezt a hívők a húsvéti éjszakai szentelés után hazavihetik. Egyes régiókban szokás a húsvéti vizet az otthoni szenteltvíztartókba tölteni (a ház elhagyásakor keresztet vetnek). Egy régi, ezzel szoros kapcsolatban álló hagyomány az, hogy a templomba való belépéskor és onnan való távozáskor húsvéti vagy szenteltvízzel vetnek keresztet.

Az ételek megáldása és a húsvéti kosár

Húsvétkor él az ételek megáldásának ősi szokása (amelyet „ételáldásnak” is neveznek). Erről már a 7. századból is vannak feljegyzések, Rómában pedig a 11. századtól kezdve szokás volt megszentelni a húst (húsvéti bárányt), a tejet, a mézet, a sajtot, a vajat és a kenyeret.

A 12. századtól kezdve a pápai udvarban már létezett egy állandó szertartás, amely az utolsó vacsora (pászkavacsora) utánzata volt, és amelynek során a megáldott húsvéti bárányt fogyasztották. Kezdetben csak a tojásokat áldották meg. Az idő múlásával hozzáadódtak a sonka, a tejtermékek és a kenyér is.

Hagyományosan az ételek megáldását vagy a húsvéti virrasztáson, a húsvétvasárnapi misén vagy egyes régiókban már nagypénteken végzik. Ilyenkor szokás a festett húsvéti tojásokat és más ételeket egy díszített kosárban („szentelési kosár”) elvinni az istentiszteletre, ahol a szentmise után kerül sor az ételek megáldására.

Ezt a húsvéti szentelési kosarat általában egy szentelési kosárterítővel takarják le, amelybe Krisztus szimbólumát vagy más keresztény szimbólumot hímeztek. Ebben többnyire olyan ételek találhatók, mint hús, húsvéti sonka, só, torma, metélőhagyma, sajt, vaj, bor, méz, kolbász, gyümölcs, tönkölybúzaliszt, kenyér, sütemény és még sok más.

Húsvéti bárány, húsvéti nyúl és húsvéti tojás

A bárány az Ószövetségben a zsidó húsvét eledele. A báránynak hiba nélkülinek kellett lennie, vérével megkenték az ajtófélfát, hogy az egyiptomiak elsőszülöttjeire lesújtó Úr a zsidók házait megkímélje. Tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és vad salátával fogyasztották. Valószínűleg ószemita kultusz hatása tükröződik benne. Előképe volt az Ábrahám által föláldozott kos.
Az Újsövetségben a bárány a megváltó áldozat szimbóluma. Jézus Krisztus az emberiség váltságára jött a földre, ezért az Újszövetség az ószövetségi szimbólumokra, előképekre támaszkodva Krisztust Isten bárányának nevezi.

A mai napig nem tisztázott, pontosan honnan származik a húsvéti nyúl szokása. A húsvéti nyúl hagyománya két, egymástól teljesen eltérő eredetre vezethető vissza:

A bizánci állatszimbólumokban a nyúl Jézus Krisztus szimbóluma, aki a halálban életet hozott: mivel a nyúlnak nincsenek szemhéjai, nyitott szemmel alszik. Így Krisztushoz hasonlóan őrködik a sajátjai felett.
Ezenkívül a nyúl erőteljes szaporodása miatt (évente akár 20 utódot is képes világra hozni) ősidők óta a termékenység szimbólumának számít. Így az életet is jelképezi, ami szintén a feltámadásra utal. A hónyulat - színének változékonysága miatt - már Szent Ambrus milánói püspök (339–397) is az átalakulás és a feltámadás szimbólumaként értelmezte.

A tojásnak már a legkorábbi idők óta különleges szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak. Az ókori kultúrákban és vallásokban a tojás a termékenység és az újjászületés szimbólumának számított. Egyes kultúrákban akár az ember és a világ eredetének is tekintették.

A kereszténység átvette a tojás ezen szimbolikus értelmezését, és a húsvéti tojások megáldásával továbbfejlesztette azt. Itt a tojás sértetlen héja egyrészt Jézus feltámadását jelképezi: ahogy a csibe áttöri a héjat, úgy jön Jézus élve ki a sziklasírból. Ezért a tojás a korai keresztényeknél sírmellékletként is szolgált.

Emmaus-járás – úton Jézussal

Az emmauszi séta vagy emmauszi zarándoklat egyfajta elmélkedő séta, amelyet keresztény csoportok gyakran szerveznek húsvéthétfőn. A csoportok gyakran már kora reggel elindulnak az emmauszi sétára. Egyes helyeken csak délután indulnak el a természetbe – általában egy templom vagy kápolna felé tartva.
Ezzel a zarándokúttal a hívők a csalódott tanítványok útjára utalnak Jeruzsálemből Emmausba, amelyen Jézus – eleinte felismerhetetlenül – kísérte őket feltámadottként. Csak az út végén nyílik meg a tanítványok szeme, és ismerik fel őt.

Ez a Lukács-evangéliumból (Lk 24,13-29) származó elbeszélés a húsvéthétfői liturgia evangéliuma, és vigaszt nyújt azoknak a tanítványoknak, akik már nem földi emberként, hanem kizárólag feltámadottként ismerkedtek meg az Úrral.

Az Emmaus-járás hagyománya a hazai németek körében helyenként még az elmúlt évtizedekben is élt. Baranya, Tolna, Veszprém megye és Buda környéke sváb falvainak lakossága húsvéthétfőn kivonult a borospincékhez, a szőlőhegyre, vagy ellátogatott a szomszéd községbe. A 19. sz. elején az akkor még erősen németes műveltségű Pest-Budán, a Gellért-hegyen húsvét 2. napján tartott búcsút Emmausnak nevezték. Kalocsán és Szegeden a kispapok húsvét 3. napján kirándultak, emmausba mentek. Sopronból húsvét első napján a hívek, a ferencesek és a jezsuiták együtt indultak Bánfalvára, s ott tartották az ünnepi szentmisét.

Forrás:
https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/ostern/ 
https://lexikon.katolikus.hu/H/_H_tartalom.html

.

A nagyhét a szombat esti szertartással éri el csúcspontját. Az év legfontosabb miséjének liturgiájában Jézus Krisztus feltámadását a halálból, mint a keresztény hit alapját, különleges módon ünneplik.
A szertartás négy részből áll:

Első rész: Fényünnepség

A húsvéti éjszaka első részében (a fényünnepen) meggyújtják a húsvéti tüzet, amelyet a pap megáld. A tűzről gyújtják meg a húsvéti gyertyát (amely a húsvéti időszak egészében ég), majd a húsvéti éjszaka liturgiája a sötét templomba való bevonulással kezdődik, miközben háromszor éneklik: „Lumen Christi” („Krisztus világossága!”). Ekkor a hívek a húsvéti gyertyától gyújtják meg a saját gyertyájukat. A fényünnepség a húsvéti dicsőítéssel („Exsultet”) zárul, amelyet hagyományosan a diakónus énekel.

Második rész: Igeliturgia

Az igeliturgia során a gyertyák tovább égnek, hogy a régi szokás szerint a húsvéti fényt (ahogy régen a húsvéti vizet) a hívek hazavihessék.
A vigília során kilenc szentírási szakaszt olvasnak fel: hetet az Ószövetségből, kettőt az Újszövetségből (szentlecke, evangélium). Ismét elhangzik az ünnepélyes Gloria, valamint az evangélium felolvasása előtti Halleluja, amelyek a nagyböjt idején nem képezték a szertartások részét..

Harmadik rész: A keresztség liturgiája

A húsvéti éjszakai liturgia harmadik része a keresztelő szertartás. Ennek során először megáldják a keresztelőkútban lévő vizet, majd (a hívők szenteltvízzel való meghintésével) megújítják a keresztségi fogadalmat.
Ha vannak keresztelendők, kiszolgáltatják nekik a keresztség szentségét. Régen az úgynevezett katechumenek keresztelése állt a húsvéti ünnepség középpontjában.

Negyedik rész: Az eucharisztia liturgiája

A húsvéti éjszakai szertartás végül az eucharisztia ünneplésével zárul, amelyet most először tartanak meg újra nagycsütörtök óta.
A keleti egyházban a húsvéti éjszakai szertartás után szokás az úgynevezett húsvéti üdvözlés, amelynek során egymást mindenki a következő szavakkal köszönti: „Az Úr feltámadt!”, „Valóban feltámadt!”.

Liturgikus szín: fehér

A húsvéti időszak, illetve a húsvéti misék liturgikus színe a fehér. A fehér az ünnepélyesség és az öröm, a tisztaság, valamint Isten dicsősége ragyogó fényének a színe. Jézus Krisztust, a húsvéti napot szimbolizálja.
A fehér a fény és a színek teljességét jelenti. Húsvét különleges jelentőségének hangsúlyozására a fehér ruhákat (paramentumokat) gyakran arany díszítésekkel egészítik ki.

Forrás: https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/ostern/osternacht-ostermette/

Mire emlékezünk nagypénteken?

A húsvét előtti pénteken a keresztények Krisztus keresztre feszítésére és halálára emlékeznek, amellyel önként vette magára a világ bűneit. Nagypéntek a katolikus és evangélikus keresztények egyik legfontosabb ünnepe.

A „Karfreitag” (nagypéntek) elnevezés az ófelnémet „chara” vagy „kara” szóból származik, amelynek jelentése „gyász”, „sírás”. A nagypéntek a „Triduum Sacrum” (szent három nap) részét képezi. A szent három nap az utolsó vacsora ünneplésével kezdődik nagycsütörtökön, majd nagypénteken és nagyszombaton át egészen a húsvétvasárnapi vecsernyéig tart. Nagypéntek egyben a húsvét előtti nagyböjt kiemelkedő napja is.

Európa több országában nagypéntek hivatalos és egyben csendes ünnepnap. Ezen ünnepnap különleges jellegének hangsúlyozása érdekében nagypénteken tilosak a nyilvános rendezvények, például a piacok és a szórakoztató rendezvények, emellett tánctilalom is van.

Mi történt nagypénteken? – Krisztus keresztre feszítésének bibliai leírása

Jézus a Nagy Tanács előtt

Miután Jézust nagypéntekre virradó éjszaka letartóztatták, Kajafás főpaphoz vitték kihallgatásra. A főpapok és a Nagy Tanács tanúkat kerestek, hogy vallomásaikkal elérjék Jézus halálos ítéletét. Sokan hamisan tanúskodtak, de ez nem volt elegendő az elítéléshez.

Ekkor a főpap megkérdezte Jézust, hogy ő-e a Messiás, Isten Fia, és Jézus így válaszolt: „Én vagyok az.” (v.ö. Mk 14,62). Ezzel Jézus a Nagy Tanács és a főpapok szemében istenkáromlásban vétkezett, és ezért a keresztre feszítéssel való elítélését követelték.

Péter megtagadja Jézust

Amíg Jézust kihallgatták, Péter a palota udvarán várakozott. Háromszor kérdezték tőle, hogy Jézussal volt-e, és ő háromszor tagadta meg őt. Amikor a kakas megszólalt, Péternek eszébe jutottak Jézus szavai, és sírni kezdett (v.ö. Mk 14,66–72).  Jézus maga jósolta meg előző este Péter ezen árulását.

Krisztus Pontius Pilatus előtt

A Nagy Tanács Jézust a római helytartó, Pontius Pilatus elé vitette, akitől Jézus halálos ítéletét várta. Pilatus is kihallgatta Jézust, meghallgatta a Nagy Tanács ellene felhozott vádjait, de kételkedett bennük.

Mivel a húsvét ünnepén szokás volt, hogy a helytartó a nép által kiválasztott foglyot szabadon engedje, Pilatus megkérdezte a tömeget, ki legyen az. A főpapok által felbujtott nép Barabás szabadon bocsátását és Jézus keresztre feszítését követelte (v.ö. Mk 15,1-15).

A Golgotára vezető út

A katonák elvitték Jézust, töviskoronát tettek a fejére, és gúnyolódtak rajta. Ezután Jézusnak magának kellett a keresztet a Golgotára, egy Jeruzsálemen kívül eső dombra vinnie. Az úton a terhek alatt újra és újra összeesett. Egy cirenei Simon nevű férfit, aki a mezőről jövet épp arra járt, kényszerítettek, hogy vigye Jézus helyett a keresztet (v.ö. Mk 15,21).

Krisztus keresztre feszítése és halála

A kivégzés helyén, a Golgotán a katonák Jézust és vele együtt még két gonosztevőt feszítettek keresztre. A kereszten a római katonák és a körülötte álló emberek gúnyolták őt.

Ahelyett, hogy megvetette volna kínzóit, Jézus mennyei Atyja bocsánatát kérte értük: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” (v.ö. Lk 23,34)

A hatodik órában elsötétült az ég, és amikor Jézus három óra múlva meghalt a kereszten, megremegett a föld, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és a templom függönye kettéhasadt (v.ö. Mt 27,45-51).

Az egyes evangéliumokban eltérnek azok az utolsó szavak, amelyeket Jézus a kereszten való halála előtt mondott:

Jézus sziklasírba helyezése

Amikor esteledett, Arimateából való József elkérte Pilátustól Jézus holttestét, sziklasírba helyezte, és egy nagy kővel lezárta. Mária Magdolna és Mária, Jézus anyja, figyelték, hová viszi arimateai József a holttestet (v.ö. Mk 15,42–47).

Nagypéntek liturgiája

Katolikus egyház

A katolikus egyházban a nagypénteki fő istentisztelet az úgynevezett Krisztus szenvedésének és halálának ünnepe. Nagypénteken nem celebrálnak szentmisét, az igeliturgia egy szentbeszédből, a kereszt imádásából és az áldozásból áll.

Ezen a szerény igeliturgián a templom teljesen díszítetlen, az oltáron nincsenek gyertyák és virágok, az örök láng kialudt, és húsvét éjszakájáig az orgona és a harangok is hallgatnak. Egyes helyeken a templomharangokat és az oltárcsengőket csörgők vagy kereplők helyettesítik. A gyerekek, többnyire ministránsok, ezekkel a zajkeltő eszközökkel járják az utcákat, és hívják a hívőket az istentiszteletre.

Széles körben elterjedt, hogy nagypénteken keresztutat járnak. Ennek során 14 állomáson emlékeznek Jézus szenvedésére és halálára Pilátus ítéletétől a temetésig. Az egyes állomások többnyire képi ábrázolások, amelyek a passió történetének eseményeit mutatják be.

Evangélikus egyház

A protestáns egyházban is egyszerűen rendezik meg a nagypénteki istentiszteletet: az oltárteret nem díszítik, gyertyákat sem használnak. A gyülekezetben nagypénteken az istentisztelet keretében az úrvacsorát megünneplik. A gyász jelképeként a liturgia színe a fekete, helyettesítő színként a lila is elfogadott. A katolikus hagyományt követve az evangélikus templomokban is hallgatnak a harangok nagypénteken és nagyszombaton, egyes gyülekezetekben azonban a halál óráján, délután 3 órakor megszólalnak a harangok.

Böjti nap

A nagypéntek a katolikus böjti szabályok szerint szigorú böjt és önmegtartóztatási nap. Ezen a napon nem esznek húst, három étkezés, ebből csak egy kiadós megengedett. A nagypéntekre emlékezve sokan hagyományosan pénteken halat esznek. A protestáns keresztények körében is szokás, hogy nagypénteken nem esznek húst, gyakran hagyományos halételt fogyasztanak.

A halat jelölő görög szó, az „Ichthys”, a hitvallás legrövidebb formáját jelenti. Az egyes betűk jelentése „Iesus Christus Theos Yios Soter”, azaz „Jézus Krisztus, Isten Fia és Megváltó”. Ebben az összefüggésben a hal szimbolikáját már az őskereszténységben használták a hívők, hogy felismerjék egymást.

Forrás: https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/karwoche/was-ist-karfreitag/

Mi a nagycsütörtök?

Nagycsütörtökön Jézus tanítványaival elfogyasztott utolsó vacsorájára emlékezünk. Nagycsütörtök este kezdődik az úgynevezett „Triduum Sacrum” (vagy „Triduum Paschale”), azaz a szent három nap.
Nagycsütörtök ugyan nem olyan kötelező ünnepnap, mint a nagypéntek, de az utolsó vacsora és az azzal összefüggő eucharisztia emléknapjaként nagy jelentőséget kap a liturgiában, és a nagyhét szerves részét képezi.

Mi történt a Biblia szerint nagycsütörtökön?

Az eucharistia megalapítása

A bibliai hagyományok szerint Jézus elfogatása előtti estén a tanítványaival együtt ünnepelte a húsvétot. Ekkor Jézus megtörte a kenyeret, kiszolgáltatta a bort, és meghagyta nekik, hogy a jövőben ezt az ő emlékére tegyék. Jézus már tudta, hogy Júdás elárulja őt. (v.ö. Mt 26,17-75).

János evangéliuma arról is beszámol, hogy Jézus a szeretet jeleként megmosta a tanítványok lábát (v.ö. Jn 13,1-15).

Ima a Gecsemáné kertben és Júdás árulása

Az utolsó vacsora után Jézus és a tanítványok az Olajfák hegyére mentek. Ott Jézus megjövendölte Péternek, hogy az még mielőtt a kakas reggel megszólalna, háromszor tagadja meg őt. Ezután Jézus három tanítványával a Gecsemáné kertbe ment. Nekik vele együtt virrasztaniuk kellett volna, de a tanítványok újra és újra elaludtak, míg Jézus Istenhez imádkozott. Kérte mennyei Atyját, hogy fordítsa el tőle a fenyegető sorsot. Ugyanakkor azonban elfogadta Isten akaratát (v.ö. Mt 26,30-44).

Amikor Jézus visszatért az alvó tanítványokhoz, Júdás fegyveres katonákkal érkezett a Gecsemáné kertbe. Júdás 30 ezüstpénzért csókkal jelezte, ki Jézus, és a katonáknak kit kell letartóztatniuk, és ezzel beteljesedett az árulásról szóló jövendölés. A katonák elfogták Jézust, és kihallgatásra a Nagy Tanács elé vitték (v.ö. Mt 26,45–50).

A "Gründonnerstag" elnevezés eredete

A „nagycsütörtök” elnevezés eredete nem teljesen tisztázott, és több elmélet is létezik a név magyarázatára:

Gyakran emlegetik, de nem bizonyított, hogy a név a középfelnémet „gronan” vagy „grînan” szavakból származik, amelyek jelentése „sírni, jajgatni”. Az sem egyértelmű, hogy a sírás Krisztus közelgő szenvedésére és kereszthalálára utal-e vagy a bűnbánók könnyeire, akiket ezen a napon újra befogadtak a gyülekezetbe.
A bűnbánókkal, illetve az egyházi bűnbocsánattal kapcsolatban van egy másik lehetséges eredet is. A latin „dies viridium” szó szerinti fordítása, azaz „a zöldek napja” szintén adhatta a nevet. Ezen a napon, az úgynevezett „Antlasstag”-on, régen a bűnbánók bűneit elengedték, így ők ismét élő, „zöld” fává váltak (v.ö. Lk 23,31).
A liturgikus színek is adhatják a nagycsütörtök nevét. A 16. század előtt nem volt egységes színkánon, a liturgikus színek használatát a egyházmegyék eltérően szabályozták. A remény és az újjászülető élet jeleként ezen a napon zöld liturgikus ruhákat is viseltek. Ma a nagycsütörtök liturgikus színe a fehér.
Egy legalább a 14. századig visszanyúló régi szokás szerint ma is zöld zöldségeket és zöld fűszernövényeket esznek nagycsütörtökön, amelyek egészséget és erőt adnak az egész évre.

Nagycsütörtöki szokások

A nagycsütörtök eseményei központi jelentőségűek a keresztény hitben. Jézus utolsó vacsorája tanítványaival egyben egy új szövetség kezdetét is jelentette Isten és az emberek között..

A nagycsütörtöki istentiszteleten mind a katolikus, mind az evangélikus egyházban különleges módon emlékeznek az eucharisztia, illetve az úrvacsorának a kezdetére. Az utolsó vacsora miséjét nagyon ünnepélyesen rendezik meg, és a Gloria éneklése közben minden harang szól. Ezek aztán elhallgatnak a húsvéti éjszakai Gloria-ig. A katolikusok úgy mondják, a "harangok Rómába mentek". Húsvétig a mise kezdetét kereplőkkel jelezték. Sok templom harangtornyában volt kereplő, de falvakban kisfiúk jártak körbe ezzekkel.

Már a mise alatt vagy után a Szentostyát átviszik egy oldalsó oltárra. Az istentisztelet után a gyász jeleként oltárfosztás történik, azaz minden terítőt és díszítést eltávolítanak róla.

Sok katolikus egyházközségben a lábmosás szertartása is része a misének. Jézus példáját követve és a cselekvő szeretet szimbólumaként általában tizenkét személy lábát mossák meg papok, püspökök és a pápa.

A krisztusi misén (lat. Missa chrismatis) hagyományosan nagycsütörtök délelőttjén szentelik meg a szent olajokat (a katechumenek olaját a keresztelésre várók számára, a betegek olaját és a krisztusi olajat a kereszteléshez, bérmáláshoz, papszenteléshez stb.)

Forrás: https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/karwoche/was-ist-gruendonnerstag/

Honnan származik az »advent« elnevezés?

Az „advent” név a latin „adventus” szóból ered, amelynek jelentése „eljövetel”, és Jézus Krisztus eljövetelére utal. Ezért készülnek a keresztények ebben az időszakban a názáreti Jézus születésének, Isten megtestesülésének nagy ünnepére: karácsonyra. A karácsonyt négy adventi vasárnap előzi meg, és az első adventi vasárnappal egyidejűleg kezdődik az új egyházi év is. Az advent egy második, szintén fontos jelentésében Jézus Krisztus újraeljövetelének várakozására is emlékeztet.

Az advent eredete

Eredetileg az „advent” kifejezés a görög „epiphaneia” (megjelenés) szónak felelt meg, és egy tisztségviselő érkezését, jelenlétét vagy látogatását jelentette, különösen királyok vagy császárok érkezését. De kifejezhette az istenség templomba való érkezését is. A keresztények átvették ezt a kifejezést, hogy kifejezzék vele Jézus Krisztushoz fűződő különleges kapcsolatukat.

Az ókori egyházban az adventi időszak valójában böjti időszak volt, amelyet november 11. és az eredeti karácsonyi időpont, az Úr megjelenésének ünnepe (január 6.) közötti időszakra határoztak meg. Ezenkívül a böjti időszakot és az adventi időszakot is „zárt időszakoknak” nevezték, amikor sem táncolni, sem ünnepelni nem szabadott. Ezen időszakban ünnepélyes esküvők sem voltak.

Az adventi időszak mai formája a 7. században alakult ki, amikor I. Gergely pápa a vasárnapok számát hatról négyre csökkentette. A négyes szám szimbolizálja azt a négyezer évet, amelyet az egyházi történetírás szerint az embereknek a paradicsomi bűnbeesés után a Megváltóra kellett várniuk. A tridenti zsinat később megerősítette ezt a szabályozást, miután eltérő regionális hagyományok alakultak ki.

Az adventi időszak jelentősége

Az adventi időszak jelentőségét két irányzat befolyásolta: egyrészt a gall területeken hangsúlyozták Krisztus visszatérésének végidőbeli motívumát, ami az advent komoly bűnbánat idejeként való megéléséhez vezetett. Másrészt a római befolyási övezetben egyre nagyobb jelentőségre tett szert Isten megtestesülésének karácsonyi örömteli érkezése. A liturgia az adventi vasárnapok során mindkét értelmezést figyelembe veszi.

Az ortodox egyházban viszont az adventi időszak továbbra is böjti időszak maradt, amely karácsony előtt 40 nappal kezdődik. Ebben az időszakban a tej és az állati eredetű termékek fogyasztása tilos.

Az adventi időszak napjainkban

Advent kezdete attól függ, hogy milyen dátumra esnek a hét napjai. Advent ugyanis mindig vasárnap kezdődik, de egy meghatározott időpontban, nevezetesen december 25-én, karácsonykor ér véget. Karácsony előtti utolsó vasárnap az advent negyedik vasárnapja. Így adódik, hogy az adventi időszak hossza évről évre változó lehet. Advent első vasárnapja minden esetben november 27. és december 3. közöttre esik. Hagyományosan ezt az időszakot az adventi koszorú szombolizálja, amelyen advent minden vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát, egészen karácsony estéjéig. Ez a szokás minden bizonnyal a legismertebb az adventi hagyományok közül, és nem utolsósorban díszítő és meditatív hatása miatt népszerű, zöld ágakkal és világító gyertyákkal.

Az adventi koszorú keletkezése, felépítése

Az adventi koszorú elhelyezése régi és szép hagyomány. A szokás Johann Hinrich Wichern (1808–1881) evangélikus teológusra vezethető vissza, aki 1838-ban a hamburgi „Rauhes Haus” imatermében, egy fiúmenhelyen először akasztott fel egy 23 gyertyát tartó kocsikereket (19 kis piros gyertyát a karácsonyig tartó hétköznapokra, négy vastag fehér gyertyát a vasárnapokra).

A gyertyák fényével a karácsonyra való várakozás idejét és a Jézus Krisztust szimbolizáló fény megérkezését kívánta megtestesíteni. Ez az adventi gyertyatartó tekinthető tehát a mai adventi koszorú elődjének. Az Erzgebirgében vagy Westfalenben azonban ma is felállítják mind az adventi gyertyatartókat, mind az adventi koszorúkat.

Az adventi koszorú gyertyái hagyományosan – különösen a katolikus térségekben – az adventi vasárnapok liturgikus színeit viselik (három lila gyertya, valamint egy rózsaszín gyertya a harmadik adventi vasárnapra). Az Erzgebirgében viszont hagyomány, hogy vörös gyertyákat rögzítenek az adventi koszorúra. A fenyőágak zöld színét gyakran a remény szimbólumaként értelmezik. A sorban meggyújtott gyertyák szimbolikusan a fény növekedését, Jézus Krisztus megtestesülését jelképezik. A gyertyák vasárnapi meggyújtása az adventi időszak szép rituáléja.
A gyertyák jelentése:

1. lila = hit 
2. lila = remény
3. rózsaszín= öröm
4. lila = szeretet

Videó:
Der erste Adventskranz
Der erste Adventskalender

Roráte misék

Az adventi időszak hagyományai közé tartoznak az úgynevezett roráte misék (más néven angyalmisék vagy fénymisék). Ezeket a különleges alkalmakat az adventi időszakban nagyon korán reggel, többnyire csak gyertyafény mellett tartják.

A rorate szó egy katolikus liturgiában szereplő antifóna kezdetét képezi. Az antifóna szövege a következő: „Rorate caeli desuper, et nubes pluant iustum: aperiatur terra, et germinet Salvatorem.” („Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, fehők, hullassatok győzelmet! Nyíljék meg a föld, és teremjen üdvösséget, sarjadjon vele a szabadulás is. Én, az Úr hozom ezt létre, mind.”). Ez az Ószövetség Izajás könyvéből (Izajás 45,8) származó vers. Az adventi időszakban a hétköznapokon votív miséket tartanak Szűz Mária tiszteletére, amelyek introitus-antifonája (nyitóéneke) éppen ezt a verset tartalmazza, és ezért rorate miséknek nevezik őket. Ezeket a régi szokás szerint csak gyertyafénynél ünneplik, és különleges módon fejezik ki Isten világba való eljövetele iránti vágyát.

Forrás: https://www.vivat.de/magazin/jahreskreis/advent/

Májusban zöldell és virágzik az egész természet. Az egyre többet és melegebben sütő nap életet és energiát lehell mindenbe. Ám feledkezzünk meg a fagyosszentekről, Pongrácról, Szervácról és Bonifácról! 

Május további nevei: Wonnemonat, Walpurgismonat, Marienmonat

Tiltott napok: 3., 10., 22., 25.